Luna egy aprócska faluban élt, ahol minden reggel madárdalra ébredtek a gyerekek, és a nap sugarai aranyszínűre festették a házak tetejét. Egyik reggel Luna az erdő szélén sétált, amikor valami furcsát vett észre a bokrok alatt. Egy régi, poros toll hevert ott, amely szivárványosan csillogott a napfényben. Luna óvatosan felemelte, és csodálkozva nézegette. Nem volt egy szokványos toll; mintha suttogott volna hozzá.
„Ki vagy te?” kérdezte halkan Luna, de a toll csak finoman megvibrált. Hazavitte, és elhatározta, hogy egy rajzot készít vele. Amikor a papírhoz ért, a tollból ezüstös fény szaladt végig a lapon, és Luna meglepetésére a rajzolni kezdett kismadár egyszer csak megelevenedett, és csicsergő hangon szólt hozzá.
„Szia, Luna! Köszönöm, hogy életre hívtál!” csiripelte a madárka. Luna tágra nyílt szemekkel nézett rá, és szíve hevesen vert. „Ez csodálatos! Vajon mi mindenre képes még ez a varázstoll?” gondolta izgatottan.
Luna hamar rájött, hogy minden, amit ezzel a tollal rajzol, életre kel. Pillangókat, virágokat, apró házakat rajzolt, és mindegyik színesen, vidáman mozgott a szobában. Azonban a toll nem csak jó dolgokat tudott létrehozni. Egy nap véletlenül egy ijesztő árnyalakot rajzolt, és attól kezdve furcsa, sötét alakok kezdtek bujkálni a szobája sarkaiban.
„Nem akartam rosszat!” sírdogálta Luna, amikor a madárka segíteni próbált neki. „A varázstoll csak azt teszi valósággá, amit a szívedben érzel, Luna,” csiripelte barátja. „Ha jókedvű vagy és tiszta szívvel rajzolsz, csodás dolgok születnek. De ha félsz, vagy haragszol, abból baj lehet.”
Luna megértette, hogy nagy felelősség a varázstoll birtoklása. Elhatározta, hogy csak örömöt és szeretetet fog teremteni vele. Egy napon azonban valaki más is tudomást szerzett a tollról: a banya, aki évek óta az erdő mélyén élt. Nagyon megirigyelte Luna varázslatos képességét, és elhatározta, hogy elcseni tőle a tollat.
Egy este, amikor Luna már ágyban feküdt, a banya nesztelenül besurrant a szobájába. De Luna madárkája, aki mindig őrködött barátja felett, hangos csicsergéssel ébresztette fel Lunát. „Vigyázz, Luna! Valaki közeledik!” Luna gyorsan felkapta a tollat, és bátran szembe nézett a banyával.
„Add ide a tollat, kislány, az én kezembe való!” rikácsolta a banya. De Luna mély levegőt vett, és kedvességgel válaszolt: „Ezt a tollat nem lehet haraggal és irigységgel használni. Csak szeretettel működik igazán.”
A banya dühösen motyogott, de Luna nem ijedt meg. A tollat felemelte, és egy nagy, fényes szívet rajzolt vele. A szívből meleg, piros fény áradt a banyára, aki ettől ellágyult, és könnyezni kezdett. „Olyan régen volt már, hogy valaki kedves volt hozzám,” szipogta a banya, és szégyenkezve elsietett.
Luna megkönnyebbülten sóhajtott. A madárka csicsergése visszhangzott a szobában, és Luna boldogan ölelte magához varázstollát. A következő napokban sok új barátot szerzett: mókusokat, kismanókat, és a falu többi gyerekét, akik együtt játszottak a varázslatos, életre kelt rajzok között.
De Luna sosem felejtette el, hogy a varázstoll igazi ereje a szeretetben és jóságban rejlik. A toll csak azt tudja valósággá tenni, ami jó szívből fakad. Ha valaki rosszat akar, a toll csak elhalványul, és erejét veszti. Így Luna megtanulta, hogy a legnagyobb varázslat a kedves szavakban, tettekben és az igaz barátságban rejlik.
Hát így történt, hogy Luna és a varázstoll kalandos napokat éltek át. És ha egyszer te is varázserejű dolgot találsz, jusson eszedbe Luna tanulsága: szeretettel és jósággal minden csoda megtörténhet.
Így volt, így nem volt, ez bizony egy mese volt!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
