Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodálatos erdő mélyén egy aprócska falu. Az erdő tisztásán, ahol a fák lombjai között átszűrődött a napfény, egy különleges kiscsikó született a többi unikornis között. Ez az unikornis hófehér volt, mint a frissen hullott hó, szarva pedig úgy csillogott, mintha ezer aprócska csillag bújt volna bele. A neve Lili lett, és már egészen kicsi korától kezdve mindenki tudta, hogy különleges.
Lili nem csak szelíd és kedves volt, de mindig segített másokon. Ha valaki elesett, ő volt az első, aki odaszaladt, hogy felsegítse. A barátai szerették őt, mert Lili sosem nevetett másokon, és mindig akadt egy jó szava, ha valaki szomorú volt. Egy napon, amikor Lili a patak partján játszott, hirtelen egy vakító fény ragyogott fel a bokrok mögött. Lili közelebb lépett, és egy apró, ezüstszínű manót pillantott meg, aki éppen egy különös hintót szerelt össze.
– Szia, ki vagy te? – kérdezte Lili kíváncsian.
– Szerbusz! – köszönt vissza a manó. – Én vagyok Mirkó, a fényhintó készítője. Egy igazán jó szívű unikornist keresek, aki elhúzná ezt a különleges hintót.
Lili fülei felálltak izgatottságában. – Miért kell olyan, aki jó szívű? – kérdezte.
– Mert ez a hintó csak akkor világít, ha szeretet vezeti – mosolygott Mirkó. – Megpróbálnád?
Lili boldogan bólintott, és Mirkó az ő szarvára akasztotta a hintó csillogó szíját. A fényhintó gyönyörű volt: áttetsző, mintha a hold fényéből szőtték volna, és rajta apró lámpások ragyogtak, amik a legnagyobb sötétben is világítottak. Amikor Lili beállt a hintó elé, hirtelen ezer színben kezdtek világítani a lámpások, úgy, hogy az egész erdő tisztása fénybe borult.
– Csoda történt! – kiáltotta Mirkó boldogan. – Tudtam, hogy te vagy a megfelelő!
A hír gyorsan elterjedt a faluban, és a gyerekek, felnőttek mind összegyűltek, hogy lássák az új csodát. Lili és a fényhintó együtt indultak első útjukra, elgurultak a falu felé, és amerre csak haladtak, mindenki ámulattal nézte őket. A hintó fényében a legnagyobb szomorúság is eltűnt az emberek szívéből, és mindenki mosolyogni kezdett.
– Nézd, anya, az unikornis világít! – kiáltotta egy kisfiú.
– De szép! – mondta a nagymama. – Ilyen jóságos lényt ritkán látni.
Lili és a fényhintó végigmentek a főutcán, sőt, még a falu szélére is eljutottak, ahol egy kisfiú sírdogált egy padon.
– Mi a baj, kis barátom? – kérdezte Lili.
– Elvesztettem a labdámat, és senki sem segít megtalálni – szipogott a kisfiú.
– Ne aggódj, együtt megkeressük – mondta mosolyogva Lili, és a fényhintó lámpásaival bevilágítottak minden bokrot, minden árnyékot. Hamarosan rá is akadtak a labdára, ami egy galagonyabokor alá gurult.
– Köszönöm szépen! – ölelte meg Lilit a kisfiú.
A falubeliek csodálkozva nézték, ahogy a fényhintó mindenhová vidámságot és reményt vitt. Lili minden este végigsétált a falun, és ahol csak járt, a fényhintó lámpásai ragyogtak, mintha a szeretet és a jó szándék világította volna meg az utat.
Egy nap aztán a polgármester is odaállt Lili elé, és így szólt: – Kedves Lili, a te fényed nem csak a hintóból árad, hanem a szívedből is. Köszönjük, hogy megtanítottál minket arra, hogy egy apró jóság is csodát tehet.
Lili mosolygott, és így felelt: – Mindenkiben van fény. Ha segítünk egymásnak és szeretettel fordulunk a másikhoz, az egész világ ragyogni kezd.
Attól a naptól fogva a falu sosem volt sötét vagy szomorú. És akit utolért a fényhintó, az tudta: a jóság mindig visszatér.
Így volt, igaz volt, ez volt a mese! És ha nem is volt igaz, akkor is jó volt elhinni: a szeretet fényt gyújt mindannyiunk szívében.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
