Egyszer, nem is olyan régen, egy kicsi falusi ház szélén élt egy hűséges kutya, akit Bundásnak hívtak. Bundás minden reggel a kertben szaladgált, őrizte a házat, és néha csaholva jelezte, ha idegen közeledett. A kert végében, a bokrok alatt pedig egy kis nyúl lakott, akit Tappancsnak neveztek. Tappancs félénk volt, gyors, és szerette a friss zöld leveleket.
Egy szeles reggelen, amikor a nap még csak éppen átbújt a fák lombjai között, Bundás valami szokatlan neszt hallott a bokrok felől. Szimatolva közelebb ment, s ekkor előugrott Tappancs, nagyot ugrott, majd ijedten hátrált. Bundás csodálkozva nézett rá, hiszen még sosem látott ilyen gyors és apró jószágot a kertben.
Tappancs remegett, és a fülét hátracsapta. Bundás leült, hogy ne tűnjön veszélyesnek. „Szia, ne félj tőlem!” szólt kedvesen Bundás. „Én csak a házat őrzöm, nem bántalak.” Tappancs még bizalmatlanul nézte, de aztán lassan előbújt a bokrai menedékéből. „Én Tappancs vagyok, és nagyon szeretek itt élni, mert itt sok finom fű nő” – mondta halkan.
Az első találkozás nem volt könnyű. Bundás szívesen barátkozott volna, de Tappancs félénk volt és kerülte a kutyát. Napok teltek el, de Bundás minden reggel odament a bokrokhoz, és szelíden várta, hogy Tappancs előbújjon. Egyik nap, amikor Bundás egy csontot rágcsált, óvatosan félretolta, és Tappancsnak mondta: „Nézd csak, ezt neked hoztam. Próbáld ki!” Tappancs megszagolta, és udvariasan megköszönte, de inkább egy zsenge pitypangot majszolt el mellette.
Ahogy múltak a napok, Tappancs egyre bátrabb lett. Egy reggel Bundás megmutatta neki, hogyan lehet gödröt ásni a puha földben. „Nézd, Tappancs, így keresem meg a régi csontjaimat!” Tappancs nagy szemekkel figyelte, aztán ő is ásni kezdett, de ő répát remélt találni a föld alatt. Különbözőek voltak a szokásaik, mégis egyre többet játszottak együtt. Bundás futott, Tappancs ugrált; néha elbújtak a bokrok mögé, máskor versenyeztek, ki ér előbb a kerti kapuhoz.
Egy délután hatalmas zápor zúdult a kertre. Tappancs a bokrai alá húzódott, de ott is vizes lett. Bundás észrevette a reszkető nyulat, és odaszaladt. „Gyere, bújj be a ház széléhez, ott nem ázol meg!” Tappancs először habozott, de Bundás meleg bundája mellé bújt, és ott a vihar elől védelmet talált. Ezután még jobban megbíztak egymásban.
Volt olyan nap is, amikor Bundás beteg lett, és csak feküdt a ház előtt. Tappancs akkor friss füvet és virágot hozott neki, hogy jobban érezze magát. Bundás hálásan csóválta a farkát, és így szólt: „Köszönöm, barátom, most már biztosan hamar meggyógyulok.” Tappancs mellette maradt egész nap, és mesélt neki vicces történeteket a rétről.
A kertben mindenki csodálkozott, hogy a kutya és a nyúl ilyen jó barátok lettek. Sokszor együtt napoztak, vagy egymás mellé kuporodva nézték a felhőket. Ha Bundás ugatott, Tappancs tudta, hogy valami baj közeleg, és elbújt. Ha Tappancs rezgett orral szaglászott, Bundás rögtön tudta, hogy valami finom illatot talált.
A kutya és a nyúl barátsága minden nap új meglepetéseket hozott. Megtanulták tisztelni egymás szokásait, és segítettek egymásnak, ha baj volt. Megtanulták, hogy nem számít, ki nagyobb vagy gyorsabb, az igazi barátságban a kedvesség, a türelem és az odafigyelés a legfontosabb.
Így élt együtt Bundás és Tappancs, a kutya és a nyúl, a falusi kertben. Sok gyerek a környéken példát vett róluk, és megtanulta, hogy mindenki lehet barát, ha nyitott szívvel közeledünk egymáshoz.
Hát így volt, úgy volt, igaz is volt, mese is volt, talán igaz se volt. Ezt tanulhatod meg Bundástól és Tappancstól: szeressük egymást, legyünk türelmesek, és mindig segítsünk, ha valaki bajban van!
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
