Mikulás különös felfedezése az Északi-sarkon
Egyszer volt, hol nem volt, a havas Északi-sarkon, ahol a rénszarvasok patájának nyoma beleveszik a puha hóba, élt egyszer egy bölcs és kedves Mikulás. Minden évben nagy örömmel kezdett készülődni a karácsonyra, készítette az ajándékokat, csomagolta a cukorkákat, és figyelte a manók vidám sürgését-forgását. Egy hideg, csillagos estén azonban, amikor Mikulás a szánját javítgatta, valami furcsa fény villant a távoli hómezőkön.
Mi lehet ez, töprengett Mikulás, miközben piros kabátját szorosabbra húzta magán. Elhatározta, hogy másnap hajnalban utánajár ennek a rejtélynek. Így is tett. Rudi, az okos kis rénszarvas, segített neki bekötni a szánkót, és együtt indultak útnak, a fény irányába.
A hókapu legendája: mítosz vagy valóság?
Ahogy közeledtek, Mikulás eszébe jutott egy régi legenda, amit még gyerekkorában hallott a hómanóktól. A legenda egy titkos hókapuról szólt, amelyen csak az juthat át, aki igazán jószívű és bátor. Aki átmegy a kapun, megláthatja a karácsony igazi varázsát, és megtudhatja, hogyan lehet még több szeretetet vinni a világba.
– Rudi, te emlékszel erre a mesére? – kérdezte Mikulás, miközben a havat taposta.
– Persze, Mikulás bácsi! – válaszolta Rudi. – De sosem hittem, hogy igaz lehet!
– Most talán kiderül, igaz-e vagy sem – felelte Mikulás, s mosolygott a bajusza alatt.
Az első lépések a titkos hókapu felé vezető úton
A hóban lépkedve hirtelen egy apró, csilingelő hang szólalt meg a hókupac mögül.
– Hahó, kik vagytok? – bújt elő egy pöttöm hómanó, akit Pelyhinek hívtak.
– Én vagyok a Mikulás, ő pedig Rudi. Meg szeretnénk keresni a titkos hókaput – mondta Mikulás kedvesen.
– Ha valóban jó szándékkal jöttetek, akkor segítek! – mondta Pelyhi, s már elő is szedett egy aprócska térképet hózsebükből.
A térkép kacskaringós utakat mutatott, hófák, jégcsapok és dombok között. Három próbát kellett kiállni, hogy a hókapuhoz jussanak. Az első próbánál egy csapat havas madárka repkedett körülöttük, akik elvesztették fészküket a szélben.
– Segítünk nektek új fészket építeni! – mondta Mikulás, s Rudi, Pelyhi és ő együtt összeszedtek gallyakat, puha mohát és hópihét. A madarak vidáman csicseregtek, s áldásukat adták a csapatra.
Kalandok és kihívások a hókapu őrzőivel
A második próbánál egy mogorva hóóriás állta útjukat.
– Ki akartok menni a hókapuhoz? Csak akkor engedlek tovább, ha megnevettetitek a szívemet! – mondta dörmögve.
Mikulás piros orrot húzott magának, Rudi háromszor is megpördült a patáján, Pelyhi pedig hóangyalt rajzolt a hóba. A hóóriás először csak horkantott, de aztán akkora nevetésben tört ki, hogy a hópelyhek is táncra keltek körülötte.
Végül elérkeztek a hókapuhoz, amelyet két ragyogó jégszobor őrzött.
– Csak az léphet át, aki szívében szeretettel van a világ iránt – mondták egyszerre.
Mikulás becsukta a szemét, és minden kisgyerekre gondolt, akit boldoggá tett ajándékaival. Rudi a barátaira, Pelyhi pedig a családjára gondolt szeretettel. A jégszobrok mosolyogva félreálltak, és a kapu kitárult előttük.
Mikulás és a titkos hókapu igazi varázsa
Ahogy átléptek a kapun, egy csodás világ tárult eléjük. Mindenfelé tündöklő fények, csilingelő nevetés, és puha hópelyhek táncoltak a levegőben. A hókapu mögött mindenki barátságos volt, segítették egymást, és szerették a természetet. Mikulás nagyot sóhajtott boldogan, és azt mondta:
– Rudi, látod, ezért érdemes jónak lenni. Mert a szeretet mindig csodákat tesz!
– Igen, Mikulás bácsi! – válaszolta Rudi, s Pelyhi is boldogan bólogatott.
Mikulás ekkor megfogadta, hogy minden karácsonykor elmeséli ezt a kalandot, hogy minden gyerek megtanulja, a szeretet, a kedvesség, és a segítőkészség a legnagyobb varázslat a világon.
Így volt, igaz volt, tündérmese volt! Talán igaz, talán nem, de ilyen szép volt ez a mese.
Erre kerestek a legtöbben: mesék, esti mese gyerekeknek, mese gyerekeknek, esti mesék, karácsonyi mesék, mesék gyerekeknek, rövid mese, altató esti mese, kiskutyás mesék, esti mesék gyerekeknek, gyerek mese, esti mese ovisoknak, rövid mesék, altató mese gyerekeknek, mese ovisoknak, gyerekmesék.
