A szikra titokzatos élete a kandalló mélyén

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy régi, nagy kandalló egy kicsiny falusi házban, ahol a hideg téli estéken mindig vidáman ropogott a tűz. Ebben a kandallóban lakott egy apró szikra, akit mindenki csak Cilikének hívott. Cilike nem volt nagy, nem is volt félelmetes, de annál kíváncsibb és kedvesebb volt. Barátai a parázsban és a fahasábokban éltek, együtt nevettek, játszottak és melegítették a házat.

Cilike szeretett a tűz mélyén bujkálni, néha-néha halkan sercegett, vagy apró fényt villantott. A tűzhely mellett ült egy régi, bölcs parázs, akit mindenki csak Nagyapónak hívott, és ő mesélte a legjobb történeteket a kandallóban lakó szikrákról.

Hogyan születik meg egy szikra a tűzben?

– Nagyapó, hogy lettem én? – kérdezte egyszer Cilike, amikor a kandallóban különösen hangosan pattogott a tűz.

– Ó, kis szikra, – mondta Nagyapó – minden tűzben születnek szikrák. Amikor a fa és a parázs találkozik, összebújnak, megölelik egymást, és hirtelen egy apró, fényes szikra születik, aki aztán táncolni kezd a lángok között.

Cilike boldogan hallgatta Nagyapó szavait.

– Akkor minden szikra szeretetből születik? – kérdezte kíváncsian.

– Igen, kis szikra. A tűzben mindenki szeretetből születik, hogy melegséget és fényt adjon a világnak.

Az apró szikra útja: játék a lángok között

Cilike napjai izgalmasan teltek. Néha a lángok között repkedett, néha egy fahasáb réseiben bujkált. Egyszer elhatározta, hogy megörvendezteti a kandalló mellett ülő kislányt, Lucát, aki mindig szeretettel nézte a táncoló tüzet.

Amikor Cilike különösen szépet villant, Luca ujjongott:

– Nézd, anya, milyen szép a tűz ma este!

Az anyukája mosolyogva bólintott:

– A szikrák ma boldogan táncolnak, biztosan érzik, hogy jó meleg van itt és szeretet tölti be a szobát.

Cilike büszkén táncolt tovább, és elhatározta, hogy mindig jókedvű lesz, hogy örömöt szerezzen Lucának és családjának.

Mesék és legendák a kandalló szikráiról

A kandallóban esténként mindig meséltek: volt, hogy a szikrákról, akik elrepültek egészen az égig, hogy csillagokká váljanak, vagy arról a szikrákról, akik segítettek a fázó egereknek melegedni a téli hóban. Nagyapó meséje szerint, ha egy szikra igazán jószívű, az elrepülhet egy másik kandallóba is, hogy máshol is meleget és szeretetet vigyen.

– Szeretnék egyszer én is segíteni valakinek, – sóhajtott Cilike.

– Mindig segítesz, kicsim, minden apró fényeddel melegséget adsz ennek a háznak. – mondta Nagyapó.

Miért fontos a szikra a kandalló melegében?

Telt-múlt az idő, a tél egyre hidegebb lett, de a kandallóban sosem fogyott ki a melegség. Cilike és a többi szikra összefogtak, hogy a lángok jó erősek és vidámak legyenek. Tudták, hogy minden egyes szikra fontos: ha csak egy is elbújna, kevesebb lenne a fény és a melegség.

Egy este Luca szomorúan ült a kandalló mellett.

– Ma nem olyan vidám a tűz, Anya – mondta csendben.

Cilike meghallotta, és gyorsan körbejárta a barátait:

– Gyorsan, táncoljunk együtt! Legyünk fényesebbek, hogy Luca újra mosolyogjon!

A szikrák összefogtak, táncoltak, nevettek, és hirtelen a kandalló újra felragyogott.

Luca arca újra felderült, és átölelte az anyukáját.

A szikrák boldogan látták, hogy egy kis összefogással örömet és melegséget adhattak.

Így teltek a napok a kandalló mélyén, ahol minden szikra, akármilyen kicsi is, fontos volt. Összetartásban, szeretetben mindig erősebbek voltak, mint külön-külön.

Így volt, igaz volt, mese volt, talán nem is volt egészen igaz. De azt meg lehet tanulni belőle, hogy a legkisebb szikra is meleget ad, ha szeretettel és jósággal táncol a világban.

A A kandallóban lakó szikra bejegyzés először Mese gyerekeknek-én jelent meg.