A történet szerint egy öreganyó, név szerint Borbála néni, egyszer azt mondta: „Gyerekek, csak az tud igazán boldog lenni, akinek meleg a szíve, és jót tesz másokkal!” A gyerekek kíváncsian néztek rá, mire ő így folytatta: „Ha mindenki megmutatja, mennyire képes szeretni és segíteni, az egész falu boldogabb lesz. Ezért minden tavasszal rendezzünk egy versenyt: ki tudja a legtöbb jót tenni a másikkal!” Így született meg a meleg szív versenye, amely azóta is minden évben megrendezésre kerül.

A verseny napján a falu apraja-nagyja izgatottan gyülekezett a nagy tölgyfa alatt. A zsűri – mely idén Borbála néni, a fiatal tanító, Márk bácsi, és a kedves pék, Rózsi néni volt – figyelte, hogyan bontakozik ki a verseny. A szabályok egyszerűek voltak: mindenki annyi jót cselekedhetett, amennyit csak tudott, legyen az egy ölelés, egy mosoly, egy tál meleg leves vagy segítő kéz az időseknek.

Kis Lili, a falucska legfiatalabb lakója, odament a szomorú Samuhoz, akinek eltört a játék vonata. „Ne szomorkodj, Samu! Megjavítom neked!” mondta kedvesen, és együtt ragasztották meg a kis mozdonyt. „Köszönöm, Lili, nagyon jólesett!” mosolygott Samu, és hirtelen jobb kedve lett.

Közben Marci, a mindig csintalan fiú, észrevette, hogy Bence nehezen viszi a vizes kannát. Odaszaladt hozzá: „Segíthetek? Ketten könnyebb lesz!” – ajánlotta fel. Bence hálásan bólintott, és együtt vitték el a nehéz terhet. „Nagyon kedves vagy, Marci!” mondta Bence.

Az idősebbek is részt vettek a versenyen. Rózsi néni friss kalácsot sütött, és minden gyereknek adott egy szeletet. „Nincs is ennél finomabb, Rózsi néni!” kiáltották a gyerekek, majd együtt nevettek, ahogy a kalács morzsái a fűbe potyogtak.

A verseny végén a zsűri mindenkinek nagy tapsot adott. Borbála néni így szólt: „Drága gyermekeim és barátaim, mindenki nyert ma! Hiszen aki meleg szívvel segít, az a legnagyobb ajándékot kapja: a szeretetet és a barátságot.” Márk bácsi is hozzátette: „Látjátok, mennyi örömöt okozhat egy kedves szó vagy egy jócselekedet?”

A résztvevők szíve megtelt boldogsággal. Lili odasúgta Marcinek: „Én sosem gondoltam volna, hogy ilyen jól fogom érezni magam attól, hogy segíthetek!” Marci bólintott: „Én sem. Jó érzés jónak lenni.”

A versenynek köszönhetően a falu lakói közelebb kerültek egymáshoz. Nemcsak aznap, hanem egész évben figyeltek egymásra, segítettek, ha kellett, és megtanulták, hogy az igazi kincs nem a játék vagy a kalács, hanem a kedvesség és a szeretet. A meleg szív versenye mindenkit arra ösztönzött, hogy figyeljen a másikra, meghallgassa, és bátran segítsen, ha szükség van rá.

A meleg szív versenyének híre messze földre eljutott. Más falvakból is jöttek látogatók, hogy elleshessék a titkot, hogyan lehet ilyen békés és boldog egy közösség. Egyikük azt mondta: „Itt mindenki mosolyog, mintha egymás legjobb barátai lennétek.” A falubeliek csak nevetve bólogattak: „Mert itt mindenki a meleg szív versenyének résztvevője egész évben!”

A meleg szív versenye tehát nemcsak egy napig tartott, hanem egész évben érezhető volt a hatása. A szeretet, a jóság és a segítőkészség szétáradt a világban, mint a tavaszi napfény. És bár a verseny minden évben csak egyetlen napig tartott, a falu lakói tudták, hogy addig is minden apró jótett számít.

Így történt, hogy a meleg szív versenye egy kis faluból elindulva szebbé tette a világot. Hát így volt, talán igaz volt, talán csak mese volt, de ha jól figyelsz, te is észreveheted a meleg szív versenyét a saját életedben!

A A meleg szív versenye bejegyzés először Mese gyerekeknek-én jelent meg.