Amikor reggel felébredt a kaptár, mindenki izgatottan készült a napi munkára. Picur azonban csak ásított egy nagyot, és így szólt:
– Ma inkább még pihenek egy kicsit, olyan szép ez a reggel!
A többiek összenéztek. Mézi, a legszorgalmasabb méhecske, közelebb repült hozzá.
– Picur, gyere velünk! Ma is rengeteg a munka, a méhkirálynő is számít ránk! – mondta kedvesen.
– Oh, majd később! – legyintett Picur, és visszagubózott a kis viaszágyába.

De vajon miért lett Picur ilyen lusta? Nem volt mindig ilyen. Régebben ő is repkedett boldogan, gyűjtötte a nektárt, és segített a többieknek. Egy napon azonban Picur eltévedt a virágos mezőn, és egy nagy eső eláztatta. Ezután félt egyedül messzire repülni. Egyre többször inkább a kaptárban maradt, míg végül már a munka is eltávolodott tőle. Nem is annyira lusta volt ő, inkább bátortalan lett, és nem merte megmondani a többieknek, mi bántja.

A kaptárban minden nap szorgalmasan zümmögtek a többiek. Mézi és Barni, a vidám méhfiú, nevetve gyűjtötték a virágport, míg Pöttyös, a kis lila szárnyú méhecske, dalolva röpködött a réten. Picur mindent látott a kaptár ablakán keresztül, de nem volt kedve csatlakozni hozzájuk.
– Milyen jó lehet nekik! – sóhajtotta. – De mi van, ha megint eltévedek?

Egy nap azonban valami különös történt. Nagy vihar közeledett, és a szél elfordította a kaptár ajtaját. A királynő, aki nagyon szerette Picurt, odarepült hozzá.
– Picur, most mindenkire szükség van – mondta halkan. – Segítenél becsukni az ajtót, hogy biztonságban legyünk?
Picur összeszedte minden bátorságát, és Mézi segítségével odarepült. Együtt, némi ügyetlenkedéssel, de sikerült becsukniuk az ajtót.

A többiek hatalmas örömmel fogadták, hogy Picur segített.
– Látod, erre is képes vagy! – mondta Barni. – Nem baj, ha néha pihensz, de együtt minden könnyebb!
Picur boldogan mosolygott, és úgy érezte, hogy talán mégis jó dolog segíteni a többieknek.

A vihar elvonulta után Picur egyre többet segített. Eleinte csak kisebb dolgokban, mint a viaszsejtek javítása vagy a fiatal méhek vigyázása, de idővel újra megtanulta, hogyan kell nektárt gyűjteni.
– Nézd, Picur is velünk dolgozik! – kiáltott fel Pöttyös, amikor együtt repültek a pipacsok fölött.
– Igen, és most már nem is félek – válaszolta mosolyogva Picur.
A kis méhecske rájött, hogy a lustaság mögött néha félelem vagy szomorúság bújik meg, és hogy a barátok segítenek újra bátorrá válni.

A kaptárban így újra béke és derű költözött. Picur már nem a lustaságáról volt híres, hanem arról, hogy mindig segít annak, akinek szüksége van rá. Társai megszerették, és ő is újra boldog volt a kis méhek között.

Így történt, hogy a lusta méhecske megtanulta: jó dolog kipihenni magunkat, de az igazi boldogság akkor jön, amikor segítünk egymásnak és bátrak vagyunk a nehézségekben is.

Így volt, igaz volt, talán nem is volt, de ilyen szép mese lett belőle!

A A lusta méhecske bejegyzés először Mese gyerekeknek-én jelent meg.