Marci még sosem találkozott tündérrel, de hamarosan úgy érezte, mintha mindig is ismerte volna Tücsikét. A tündér lehuppant mellé a fűbe, és egy titkos sóhajjal mondta:
– Olyan különös vágyam van, Marci.
– Miféle vágy? – kérdezte Marci kíváncsian.
– Mindig is szerettem volna megkóstolni valamit, amit ti, emberek szoktatok enni. Egy szelet pizzára vágyom – pirult el Tücsike. – Olyan illatos és színes, ahogy a mesékben hallottam róla.
Marci nevetett.
– Pizzát enni? Tündérek szoktak ilyet?
– Nem igazán – mosolygott Tücsike. – De ki tudja, talán most először!

Marci gyorsan eszébe jutott, hogy anyukája aznap éppen pizzát sütött vacsorára, és nála is van egy szelet a hátizsákjában. Kicsit aggódva, de boldogan vette elő.
– Nézd, van nálam egy szelet. Szeretnéd?
Tücsike szeme felcsillant, de óvatosan vette kezébe.
– Ó, de illatos! Köszönöm szépen, Marci!

Az este lassan ráborult a tisztásra. A csillagok úgy ragyogtak, mintha kíváncsiak lennének, vajon mi történik ott lenn a fűben. Marci leült Tücsike mellé, és nézték, ahogy a tündér először kóstolja meg a pizzát.
– Milyen érdekes! – kiáltott fel Tücsike. – A sajt nyúlik, a paradicsom édes, és a tészta puha.
Marci mosolygott, mert neki is ez volt a kedvence.
– Szeretnél inni is valamit? – kérdezte.
– Ó, van nálad tündérvíz?
Marci vizet adott neki, amit Tücsike örömmel kortyolt el. A pillanat varázslatos volt. Tücsike szárnyai lágyan fénylettek a holdfényben, és a fák levelei halk éneket dúdoltak.
– Köszönöm, Marci – mondta halkan a tündér. – Ez a legfinomabb étel, amit valaha kóstoltam.

Ahogy Tücsike megette az utolsó falatot, valami megváltozott benne. Arca kipirult, szemei még fényesebben ragyogtak, mint azelőtt.
– Olyan melegséget érzek a szívemben – suttogta. – Mintha most már tudnám, milyen az emberek öröme.
Marci elgondolkodott, majd megsimogatta a tündér kezét.
– Szerintem ilyenkor boldogság költözik a szívünkbe.
– Lehet – bólogatott Tücsike. – És azt hiszem, most már még jobban szeretem az embereket.
A kisfiú nevetett.
– Mi is szeretünk titeket, tündéreket.

Tücsike ekkor egy aprócska csillagot varázsolt Marci tenyerébe.
– Emlékül adom neked, hogy mindig eszedbe jusson: a kedvesség és a megosztás teszi a világot szebbé.
Marci boldogan nézte a csillagot, és tudta, hogy ezt a napot sosem felejti el.

Lassan elbúcsúzott Tücsikétől, aki visszaintegetett a fák közül.
– Viszlát, Marci! Soha ne feledd: a legszebb varázslat a szeretet és a jóság!
Marci hazasétált, szívében melegséggel gondolt vissza a pizzát evő tündérre. Tudta, hogy bár a tündéreket ritkán látjuk, a kedvesség mindannyiunkban ott rejtőzik.

Ez így volt, így nem volt, ilyen tündérmese volt! A történetből megtanulhatjuk, hogy a megosztás és a szeretet varázslatos dolgokra képes. Ha nyitott szívvel fordulunk egymáshoz, a világ csodákkal teli lesz – akár egy szelet pizza is megtöltheti a szívünket boldogsággal!

A A tündér, aki pizzát evett bejegyzés először Mese gyerekeknek-én jelent meg.